Beszámoló a Pultsimogató rendezvényről – interton
Pultsimogató a Csili Művelődési Központban

Beszámoló a Pultsimogató rendezvényről

Sok idő telt el azóta, hogy utoljára „kiállításra” voltam hivatalos. Pár évre ugyanis kiestem a szakmából a saját döntésem okán, de most ki kell mondanom: hiányoztatok!

Rengeteg szép emlékem van a Hangfoglalásról/Budapest Music Expo-ról. Ilyenkor hirtelen pár napra megszűnt a verseny a cégek között és csak az emberi szó számított, az a pár kedves mondat, amit egymáshoz intéztünk, a rengeteg teendő mellett. Ugyanis a kiállítás mindig melós, mit vigyünk a standra, hogy nézzen ki és ha ez megvan, ezt fel kell építeni és amikor a látogatók hazamennek, le is kell bontani, visszapakolni a teherautóba. Mondanám, hogy édes teher és talán ez is rá a legjobb szófordulat, ugyanis a végére mindig elfáradunk, mégis jó kedvünk van, röpködnek a rosszabbnál is jobb poénok, telik a raktér, majd amikor becsukódik az ajtaja, mosolyogva köszönünk el egymástól. Már-már el is felejtettem milyen ez.

Pultsimogató rendezvény a Csili Művelődési Központban
Pultsimogató rendezvény a Csili Művelődési Központban

A Pultsimogató ezért óriási űrt pótol, nem csak az én életemben, hanem a szakmában is. Maga a rendezvény abszolút népmesei elemekkel operál, igazi alulról jövő, legkisebb királyfis sztorijával azonnal belopta magát a szívembe, ugyanis nem felülről érkezett az igény, hanem a Csili Művelődési Központ saját gárdája házon belül döntötte el, hogy pótolja az űrt és időt, energiát nem sajnálva összehozza a cégeket, hogy ha csak két napra is, de újra pikírt poénokkal bombázhassuk egymást, miközben persze rengeteget tanulunk a másiktól. Apropó tanulás!

A Pultsimogató szakmaiságát mi sem mutatja jobban, minthogy vele párhuzamosan folyamatosan előadások zajlottak egy másik helyiségben vezeték nélküli technológiákról, Dante-ról és sok más témában, amelyeken abszolút naprakész információkhoz juthattunk a szakma legjobbjaitól. Hiszen ebben a szakmában a tanulás és a legfrissebb technikai ismeretek elengedhetetlenek, ezért is örültem a rengeteg diáknak, akik hatalmas elánnal vetették rá magukat az eszközökre, megalapozva ezzel a hang- és fénytechnika jövőjét és azt az elhivatottságot, amit egy komoly produkció megkíván.

Yamaha RIVAGE PM7 digitális keverőpult a Pultsimogatón
Yamaha RIVAGE PM7 digitális keverőpult a Pultsimogatón

Technikai oldalról közelítve az INTERTON Group standján a Yamaha pultok voltak erős túlerőben, de így is jutott hely és fókusz a High End Systems Full Boar 4 fénykonzoljának, hogy ne csak a hangban „villantsunk”. Egyedüliként nálunk lehetett soksávos anyagot keverni a Rivage PM7 konzolon, amit ki is használtak a látogatók, de az abszolút favorit mégis az új DM7 volt. Kompaktságának és tudásának kombinációja nagyon hamar lenyűgözte a vele „gombozókat”, sok bólogató fejet láttam felette, természetesen függőleges irányban.

Külön öröm volt számomra, hogy sok szolgáltató nem csak szigorúan az aktuális, rider-robbantó termékét hozta ki, hanem láthattunk érdekesebb régi darabokat vagy például gitárkombó dobozába épített digitális pultot is.

Nincs is más hátra, mint újra köszönetet mondani a szervezésért, a jelenlétért, az előadásokért, a kávéért és a sok látogatóért!

Jövőre, ugyanitt!

G.  A.

A teljes képgaléria megtekintéséhez kattints ide!