Heil Sound mikrofon teszt
Pálfi József „Spulni”, a hazai hangosítási élet egyik meghatározó alakja nemrég tesztelte a Heil Sound mikrofonokat és megosztotta velünk tapasztalatait, melyet ezúton közlünk.
„Természetesen korábban is ismertem a Heil Sound termékeket, de itthoni hangosító cégeknél nem találkoztam még ezekkel a mikrofonokkal. „Fizikai kapcsolatba” 2018.-ban kerültem a Heil mikrofonokkal, pontosabban egy, a gyártó által hangszer mikrofonnak ajánlott PR-31BW típussal. Ebben az időszakban az Ivan & The Parazol zenekar hangmérnöke voltam, akik meghívást kaptak az amerikai Rival Souns együttes Európai turnéjára, ahol elő zenekarként léptünk fel. Az egyik alkalommal az amerikai kolléga ajánlotta, hogy próbáljam ki a mikrofont a gitár hangosítására. Annyira megtetszett, hogy következő nap vásároltunk egyet.
Az én generációm az élőzene hangosításához jellemzően a tapasztalatok, és a rendszeres használat során kialakult benyomások alapján, a jól bevált mikrofonmárkákat és típusokat preferálja. Ez nem feltétlen jelenti azt, hogy nem vagyok nyitott az újdonságok irányába, inkább arról van szó, hogy a napi munka során, a színpadon ritkán van idő kísérletezésre, ezért a jó kezelhetőség, a biztonságosság a fő szempont.
A hangtechnikus, hangmérnök mikrofon választását (mikrofon vásárlását) az árán kívül több tényező is befolyásolja. Szívesen használnék stúdiómikrofonokat, de erre a színpadi akusztikai közeg általában csak ritkán ad lehetőséget. A választott mikrofonnak nem csak a közönség hangosítás irányába kell jónak lennie, hanem a monitor, fülmonitor hangzásigényét is ki kell elégítenie. A gyakori használat és a folyamatos utaztatás miatt fontos számomra a mikrofon és tartozékainak strapabírósága.
Nagy örömmel fogadtam a lehetőséget, hogy az INTERTON Group, a Heil Sound Magyarországi márkaképviselete rendelkezésemre bocsájtott egy dobmikrofon szettet és néhány hangszer- és énekmikrofont. A klub, ahol az őszi – téli szezonban dolgoztam általában napi két fellépő zenekarral, kiváló lehetőséget biztosított a kipróbálásra, tesztelésre.
Szeretném hangsúlyozni, hogy nem akartam más gyártók termékeivel összehasonlító teszteket végezni, nem ez volt a célom. A Heil Sound mikrofonokról leírtak az én szubjektív véleményemet tükrözik a korábbi más mikrofonok használata során szerzett tapasztalataimat is figyelembe véve.
Ha bármilyen terméket vásárolunk, nem mindegy, hogy milyen vizuális hatást gyakorol ránk. Ez különösen fontos a színpadon, ahol a mikrofon jól látható, de nem szabad, hogy feltűnésével állandóan vonzza a tekintetet. A Heil Sound mikrofonok küllemét a tradicionális dizájn jellemzi. A jól látható, de nem feltűnő logó a szakemberek számára azonnal felismerhetővé teszi a márkát.
Mielőtt kipróbáltam volna a mikrofonokat, mint miden igényes szakember én is tanulmányoztam a mikrofon adatlapokat. Három dolog azonnal felkeltette a figyelmem. Valamennyi Heil Sound mikrofon dinamikus, beleértve a gyártó által overhead-re ajánlott PR-30 típust is. Kardioid, vagy szuperkardioid a karakterisztikájuk, és nem utolsó sorban 140dB feletti hangnyomást képes elviselni torzításmentesen. Ezek a jellemzők a kapszula méretéből és a mechanikai kialakításukból adódnak.
Az első mikrofon, amit koncert körülmények között kipróbáltam egy PR-37 vocal mikrofon volt. Nem szeretem (tudnék néhány gyártót felsorolni) amikor a frekvenciagörbét tanulmányozva 3-6 kHz-es magas emelést látok. Arra hivatkoznak, hogy ezzel a beszédérthetőséget javítják. Szerintem ez csak részben igaz, és ott van a veszélye annak, hogy ezek a frekvenciák átbillennek torzításba, a hangzás manipulatívvá válik, nem adja vissza az énekes eredeti hangját. Szerencsére a PR-37 mikrofonba ilyen magasemelés nem tapasztalható, viszonylag egyenes a frekvenciamenet. Ami viszont a mikrofon előnyére válik, hogy van benne egy 80 Hz-es mélyvágó szűrő, ami az énekeseknél csak a környezeti zajokat erősítené. Nagyon jól lehet vele monitorozni, alacsony a gerjedési faktor. Nem véletlen, hogy sok nemzetközi sztár használja, nagyon jó énekmikrofonnak tartom.
PR 37 vokálmikrofon
A Heil Sound HDK-8 dobmikrofon készlet azonnal jó benyomást keltett, mert az árába benne van a flight-case táska a mikrofonok szállítása céljából. Mindennek megvan benne a helye, ahogy az egy professzionális terméknél dukál. A készlet áll 1db PR 48, 3db PR 28 + HH-1 tartó, 2db PR 22, és 2db PR 30B mikrofonból.
A hangmérnök számára a legnagyobb kihívást a zenében is jól értelmezhető, igazán jó dob sound „előállítása” jelenti, ez a legnagyobb feladat. Viszonylag kis helyen (2-3m2) 6-8db (néha ennél is több) mikrofont helyezünk el. A hangszer jó megszólaltatására csak akkor van esélyünk, ha specifikusan a különböző dobtestekre kifejlesztett mikrofonokat használunk. Ezt az igényt a gyártók elég korán felismerték, ez így van a Heil Sound mikrofonoknál is.
A PR-48 nagydob mikrofon igazi robosztus darab. A nagy membrán mérete sejteti, hogy a mély frekvencia átvitelében nem lehet probléma. A műszaki adatok szerint 30Hz – 9kHz közötti tartományban lineáris az átvitel, ezt a tesztek alatt kiválóan hozta a mikrofon. Ennél a mikrofonnál nagyon jól érzékelhető a 146dB-es hangnyomás tűrőképessége, a legdrasztikusabb igénybevételnél sem torzítottak be a legmélyebb frekvenciák sem. A nem megfelelő dobhangolásból adódó búgó hangok eltávolítása a keverő hangszínszabályozójával könnyen megtörténhetett, a mikrofon azonnal érzékenyen reagált a korrekciókra. Tudjuk, hogy a karakterisztika frekvencia függő, ezért a mikrofon pozicionálása fontos, hogy elérjük a kívánt hangzást.
PR 48 nagydob mikrofon
A gyártó ajánlását követve PR 22 mikrofont használtam a pergődob hangosítására. Nem kellett varázsolni, a mikrofon közvetítette az aktuális pergő karakteres hangját. A hangolásból adódó hiányosságokat ebben az esetben is könnyen lehetett korrigálni a hangszínszabályozóval.
PR 22 pergődob mikrofon
AA dobfelszerelésnél a tamok mikrofonozása a hangos cintányérok közelsége miatt nem mindig egyszerű. Ha megtaláljuk a megfelelő pozíciót, a PR 28 mikrofon hozza az elvárásoknak megfelelő hangképet. A mikrofon meglepően kevés környezeti zajt szed össze. Bátran távolabb is helyezhetjük a kávától a dobtest középpontjának irányába, így sem lesz dominens a cintányérok erőszakos hangja. Univerzális mikrofon, szinte minden ütős hangszerre használható.
Hogy az írásom ne tűnjön marketing ízűnek, a kávára szerelhető mikrofontartóval kapcsolatban lenne néhány kritikai megjegyzésem. Szerintem a mikrofon súlya nem indokolja, hogy ilyen erős tartószerkezetet terveztek hozzá. A beállításra szolgáló csavarokat nehezen lehet meghúzni, stabilizálásához csavarkulcsot kell használni. Ettől még a PR 28 egy kiváló mikrofon, de sokszor ilyen apróságnak tűnő dolog is befolyásolhatja a mikrofonválasztást.
PR 28 tam mikrofon
PR 28 tam mikrofon
Korábban nagyon sokat dolgoztam rock zenekarokkal, és mániákusan kerestem azt a dinamikus mikrofont, amely képes visszaadni a csöves erősítők dinamikáját, felharmonikusokkal telt hangzását. Kondenzátor mikrofonokat a gitárhoz a színpadi hangerő miatt nem lehetett használni, az itthon elérhető mikrofonok hangja számomra szinte egytől egyig „fedett” volt. Aztán rátaláltam a Heil Sound PR-31 BW mikrofonra és érkezett az a nyitott hang, amit kerestem. A Hel Sound mikrofonok kínálatából nekem ez a mikrofon a favorit. A speciálisan ehhez a mikrofonhoz kifejlesztett csavarral rögzíthető cső alakú kengyel stabil rögzítést biztosít a mikrofon számára.
PR 31 BW hangszermikrofon
PR 30B hangszermikrofon
Összegezve a tapasztalataimat, a Heil Sound mikrofonokat kiváló termékeknek tartom. Kedvezőtlen akusztikai környezetben is jól használhatók. Ha ügyelünk a jó elhelyezésre, a várakozásnak megfelelő hangképet kapjuk.
Az ára tükrözi a minőségét. Aki ebben az árkategóriában gondolkodik, annak jó szívvel ajánlom a Heil Sound mikrofonokat.
Köszönet a márkaképviseletnek a lehetőségért.”
Pálfi József „Spulni”
Budapest, 2021. augusztus 7.”
Pálfi József „Spulni”-nak ezúton is köszönjük a beszámolót és még nagyon sok sikeres rendezvényt kívánunk!
A Heil Sound eszközeit 2012 óta, kizárólagos joggal forgalmazza Magyarországon az INTERTON Group.