interton logo

A kivitelezési folyamat a megtervezett rendszerek gyakorlati megvalósítását jelenti. A hangsúly a szerződésben rögzített - minimálisan elvárt vagy annál jobb - műszaki tartalom és színvonal biztosításán van.
Első lépésként a kivitelező csapatot (projektvezető, szerelésvezető, műszerész, stb.) kell ellátni a projektre vonatkozó összes rendelkezésre álló információval.
A folyamat során kiemelt jelentőséggel bír a kapcsolódó szakágakkal (építészet, gépészet, elektromosság, stb.) való folyamatos egyeztetés, mivel a létesítmény illetve a körülmények állandóan változhatnak. A kivitelező csapat tapasztalata - többek között - ezen változások zökkenőmentes kezelése miatt is fontos.
Az eszközök felszerelését, a kábelhálózat kiépítését követi a beüzemelési fázis, ahol a berendezések programozása, a helyszíni finomhangolási munkák zajlanak.
A kivitelezés a megvalósult állapot dokumentálásával és az üzemeltetők oktatásával zárul.
Rendszerintegráció esetén több audiovizuális rendszer összehangolt megvalósításáról beszélhetünk. Ilyen esetben a szakági kooperációk mellett az egyes rendszerek összekacsolására, komplett egységként való kezelésére is kiemelt figyelmet kell fordítani.
A kivitelezési munkák gyakran magukba foglalják a tervezést és a megvalósult rendszer bemérését is.

rendszerepites disztribucio ivs digitalis-kreativok interton-egyetem
Az 1990-ben létrehozott INTERTON Group hang-, fény-, színpad-, vizuál- és vezérléstechnikai rendszerek tervezésével, kivitelezésével és karbantartásával, valamint az ezekhez szükséges világszínvonalú termékek kereskedelmével foglalkozik.
Az INTERTON Group saját fejlesztésű és gyártású hiperkardioid vonalsugárzója, az IVS, a visszhangos terek hangosításának egyik legfejlettebb eszköze a világon.
Az INTERTON Group szakmai, szervezeti és jogi értelemben is felkészült a magánjellegű, vállalati, önkormányzati és állami megbízások teljesítésére, Magyarországon és külföldön egyaránt.
Büszkék vagyunk rá, hogy vállalatcsoportunkat Magyarország piacvezető hang- és fénytechnikai vállalatai között tartják számon.

Kapcsolat

  • INTERTON Group
  • Címünk:
    1119 Budapest, Major utca 63.
  • Telefon:
    +36 1/371-2040 (Munkaidőben hívható)
  • Fax:
    +36 1/371-2041
  • E-mail:
    info@intertongroup.com
  • Hírlevél