interton logo

2012 - az INTERTON Egyetem alapkő-letétele!


Bár azt tartja a mondás, hogy minden kezdet nehéz, mi úgy emlékszünk vissza az első évre, mint az egyik, már akkor is több évtizedes álmunk valóra válására, annak összes nehézségével, örömével együtt!

A résztvevők száma, az esemény színvonala, hangulata és a részt vevők későbbi visszajelzései azt igazolták, hogy érdemes volt létrehozni a hazai elektroakusztikai szakma első ilyen jellegű eseményét.

Hangtechnikusok, zenészek, DJ-k, szakmai érdeklődők, az audiovizuális területen működő vállalkozások, oktatási intézmények, színpadi világítással, vizuáltechnikával foglalkozó szakemberek, kulturális létesítmények üzemeltetői és fenntartói, tervező mérnökök egyaránt fontosnak tartották, hogy részt vegyenek az INTERTON Egyetem első évén.

Az INTERTON Egyetem első évében több mint 400 érdeklődő volt kíváncsi az eseményre.

rendszerepites disztribucio ivs digitalis-kreativok interton-egyetem
Az 1990-ben létrehozott INTERTON Group hang-, fény-, színpad-, vizuál- és vezérléstechnikai rendszerek tervezésével, kivitelezésével és karbantartásával, valamint az ezekhez szükséges világszínvonalú termékek kereskedelmével foglalkozik.
Az INTERTON Group saját fejlesztésű és gyártású hiperkardioid vonalsugárzója, az IVS, a visszhangos terek hangosításának egyik legfejlettebb eszköze a világon.
Az INTERTON Group szakmai, szervezeti és jogi értelemben is felkészült a magánjellegű, vállalati, önkormányzati és állami megbízások teljesítésére, Magyarországon és külföldön egyaránt.
Büszkék vagyunk rá, hogy vállalatcsoportunkat Magyarország piacvezető hang- és fénytechnikai vállalatai között tartják számon.

Kapcsolat

  • INTERTON Group
  • Címünk:
    1119 Budapest, Major utca 63.
  • Telefon:
    +36 1/371-2040 (Munkaidőben hívható)
  • Fax:
    +36 1/371-2041
  • E-mail:
    info@intertongroup.com
  • Hírlevél