interton logo

Egy kórház vagy egészségügyi intézmény esetében is kiemelt fontossága van az audiovizuális eszközök használatának, az audiovizuális eszközökkel megvalósítható kommunikációnak. Audiovizuális szempontból a kórházak nagyon sok, különböző funkcióval rendelkező elemből tevődnek össze. A hangsúly természetesen itt a stabil, megbízható működésen és ezzel egyidejűleg, a funkcionális megfelelőségen van. Egy-egy épület, intézmény esetében a felhasznált audiovizuális eszközök milyenségét, számát vagy az azokat tartalmazó komplex rendszer méretét, összetételét minden esetben kizárólag szakemberek képesek előzetesen meghatározni és szakemberek képesek felépíteni az ilyen rendszereket. Bár az egészségügyi intézmények kapcsán nem az audiovizuális rendszerek milyensége az első, ami eszünkbe jut, azonban ezek nélkül a rendszerek nélkül nehezebb lenne az életünk, pont akkor, amikor a legnagyobb szükség lenne rá.

rendszerepites disztribucio ivs digitalis-kreativok interton-egyetem
Az 1990-ben létrehozott INTERTON Group hang-, fény-, színpad-, vizuál- és vezérléstechnikai rendszerek tervezésével, kivitelezésével és karbantartásával, valamint az ezekhez szükséges világszínvonalú termékek kereskedelmével foglalkozik.
Az INTERTON Group saját fejlesztésű és gyártású hiperkardioid vonalsugárzója, az IVS, a visszhangos terek hangosításának egyik legfejlettebb eszköze a világon.
Az INTERTON Group szakmai, szervezeti és jogi értelemben is felkészült a magánjellegű, vállalati, önkormányzati és állami megbízások teljesítésére, Magyarországon és külföldön egyaránt.
Büszkék vagyunk rá, hogy vállalatcsoportunkat Magyarország piacvezető hang- és fénytechnikai vállalatai között tartják számon.

Kapcsolat

  • INTERTON Group
  • Címünk:
    1119 Budapest, Major utca 63.
  • Telefon:
    +36 1/371-2040 (Munkaidőben hívható)
  • Fax:
    +36 1/371-2041
  • E-mail:
    info@intertongroup.com
  • Hírlevél